Ma először voltunk ketten edzeni Szto-val R-nél. Igazából a pénteki első találkozó és rövid edzés után Szto-t már nem nagyon kellett győzködni, belelkesült rendesen (lsd. korábbi bejegyzése). Egyetlen problémája az volt, hogy éppen most vett egy másik terembe havi bérletet, amit nem tud visszaváltani, és le szeretné járni. Első körben a januárt célozta meg, mint kezdési időpontot. A hétvégén már inkább azt mondta, hogy majd oda is jár, meg ide is. Mondjuk képes rá. Illetve kicsit problémázott a költségeken is, és tényleg, kettőnk személyi edzése és havi terembérleti díja már jelentékeny számosságot képvisel a havi családi költségvetésben. Aztán hála T barátomnak (ezúton is köszönöm közbenjárását) R kalkulált egy emészthető összeget a kettőnk családi díjszabására, így aztán minden objektív akadály elhárul az elől, hogy Szto boldogan csatlakozzon ma este. A lényegre térve, este hat volt a tervezett találkozási idő. Persze probáltam időben elindulni a cégtől, de egyrészt ez nem sikerült, másrészt a szokásos dugó fogadott a rakparton (nem nagyon volt nyoma a Margit-híd megnyitásától várt forgalom csökkenésnek), így cc 10 percet késtem, ami nem volt igazából probléma, tekintve, hogy egyáltalán nem voltunk este időhöz kötve. Egyébként a teremben egészen sokan voltak, úgy tűnik, mindenki vezekelni próbált a hétvégi zabálások után. R-nél is voltak páran, akikkel korábban még nem találkoztam. R egyébként látszólag jobb passzban van, most is a szokásos "Szevasz Pudding" köszöntéssel fogadott, de mivel ott volt Szto is így hamar rátértünk arra, hogy fog következni. Mivel Szto még friss husi, így elsősorban megint ő volt porondon, így rövid bemelegítés után A-val (R egyik tanítványa) kezdtem edzeni. Igazából azt kell mondjam, hogy nem volt nehéz az edzés, vagy csak én leszek egyre jobb formában, nem tudom. Hogy mi nem volt nehéz, íme:
Edzés:
Bemelegítés: szokásos bemelegítés (10 perc evezés, 2 speciális bemelegítő gyakorlat, a guggolást kihagytam)
Gyakorlat:
Maradtunk az egyszerű gyakorlatoknál, inkább kardió szerű mint erőnléti volt a mai.
- Kitörés jobb és bal lábbal felváltva mélyen leguggolva majd felállva, magasba emelt nyújtott kézzel, 5 kilós tárcsa súlyzóval. 50 sec, 10 sec pihenés.
- Step padra fellépés majd lelépés váltot lábbal, tempósan. 50 sec, 10 sec pihenés.
- Teljes felülés térd felhúzva, nagy medicinlabda kinyova felüléskor melkasról indítva nyújtott kézig. 50 sec, 10 sec pihenés.
- Fekvőtámasz térdelő pozícióban, amennyi belefér erős tempóban, mélyen. 50 sec, 10 sec pihenő.
Mindez 4 körben, pihenés és szünet nélkül. A végére azért elfáradtam, de elmaradt a szokásos belehalás. Nagy meglepetésemre nem volt több feladat, R nyújtást kért és hazamenetelt.