Nem vagyok sportőrült, de tény, hogy elsőszámú hobbim. Voltam olyan szerencsés, hogy anyukám – aki testnevelő tanár és rg szakedző – hízásra hajlamos kislányként épp időben levitt a tornaterembe, hogy hátha tetszik első menetben a szivacsgödör, másodikra pedig a karika, labda, buzogány, és a színes szalag. Tetszettek, így jó 10 évet húztam le a testfejlődés szempontjából legfontosabb időszakban ritmikus gimnasztikázva. Sokat bőgtem a versenyek alkalmával, hogy nagyon jelentős eredményeket nem értem el, de mostanra már csak a sportos életmód áldásos hatásait észlelem, és még mindig szenvedélyesen szeretem az RG-t, az olyan gyakorlatokat, mint pl. ezt itt.
A súlyommal való hadakozás persze azóta tart; néha nem tudom tartani a mértéket.
A versenysport abbahagyása után sokat híztam, s utána sikerült az aerobic-kal sokat fogynom, mostanában a bikramjógát élvezem és próbálok futni (bár a síeléses térdsérülés nem mindig akarja), de ez az én harcom. Mindenfajta órát kipróbálok, s ide feljegyzem majd a tapasztalatokat M. javaslatára. Meg hogy milyen edzésmunkát kell végeznem, hogy a BMI indexem megint inkább a 18, mint a 22 felé tendáljon.