Hajtós heten vagyunk túl - múlt héten lenyomtam két edzést, elrepültem Franciaországba meg vissza, tettem egy laza kirándulást KLF-be, és még aznap hazavezettem, szóval eléggé megterheltek a történések. M-nek esélye sem volt lejönni a terembe, a lellei vitorlás-kikötővel voltak gondok, a hajót sos-ben el kellett mozgatni onnan, és nagyon sok munkája volt. Szombaton terveztük, hogy R nélkül is lemegyünk edzeni, de végül inkább a regenerálódásé volt a főszerep a hétvégén.
Ez az időszak mozgás szempontjából a tanulásé, ahogy ezt R tegnap hangoztatta is. Lassan revidiálnom kell immár 10 éves argumentumom, hogy nekem nem kell személyi edző, hiszen mi újat tudna mondani. Hát kiderült: elég sok mindent. A mozgásanyag kb. felét újratanulom, s jó, ha ezt az alázatos megközelítést jól az agyamba vésem.
Egész életemben, bár meghatározó volt a sport, mindig hiányzott valami. Amikor az RG volt életem középpontja, hiányoltam a komoly alapozó edzéseket, amely az eszeveszett nyújtás és tágítás mellett biztosította volna a vázizmaink, vállunk, csípőnk, lábaink erőnlétét, laza ízületeink megtartását - a balettet (ami az orosz iskola alapja volt kb. 3 éves kortól) túl későn kezdtük el hozzávenni. Akkor még csak azt éreztem, hogy bizonyos elemeket nem tudok megcsinálni, vagy nem úgy, mint a profik.
Aztán amikor elkezdtem aerobic órákra járni, hiányoltam, hogy normálisan bemutassák a gyakorlatot, és utána szisztematikusan javítsanak (bár tény, hogy KoA ebből a szempontból kivétel) - az ember nem látja kívülről magát a gyakorlat közben. A tükör itt elengedhetetlenül szükséges, bár utálja mindenki, aki nőből van.
A hiányzó darabokat most pótolhatom, ráadásul úgy, hogy mozdulataimat az edzőm őrködő figyelme kíséri. Elmondhatatlanul élvezem, hogy kikényszeríti a helyes testtartást minden pillanatban, s ezáltal új izomcsoportokat mozgatok meg, régi rossz beidegződéseken változtathatok, és - ha kis lépésekben is - elérem majd az áhított erőnlétet. R szerint, ha végigmegyek ezen az úton, akkor bármilyen órát végig tudok majd csinálni, és érzem, hogy igaza van. A személyi edzésen lassan kell csinálni a feladatokat, nem kell mindenből iszonyú ismétlésszámot produkálni, viszont azt a keveset helyesen kell végrehajtani. Így is általában meghalok a végére.
E posztot egyébként az alábbi, turkish get up gyakorlat kivitelezésének tanulása ihlette; s bár erősen próbálkoztam, még távol vagyok tőle, hogy normálisan meg tudjam csinálni. Ez a kettle bell egyik legfontosabb mozdulatsora (0:25-től jön a lényeg).
Nagyon kell vigyázni, mert a nem helyesen kivitelezett gyakorlat élénken sérülésveszélyes, bármennyire is röhejes, én váltottam egy kisebb súlyra, hogy a nagy igyekezetben, kezdőként a vállammal és a térdemmel nehogy valami történjen.
Izgatottan várom már, mikor eshetek majd át a kettle-bell tűzkeresztségen, ahhoz viszont még párszor le kell mennem edzésre. Hogy igazán elkezdhessek edzeni.
